Rólunk

Ezen az oldalon a kis csapatunkat szeretném bemutatni, magamról nem írok, ez megtalálható a bevezetõben.

Kerényi Pál (KEPA):

A nevem: Kerényi Pál vagy Kepa ahogy tetszik. Eleinte csak a barátaim hívtak így, de most már szinte mindenki. félek, hogy páran a rendes nevemet nem is tudják. Hogy mitõl rendes? Na ez jó kérdés. De nem ezért kezdtem el írni ezt a kis bemutatkozást. Hanem hogy képet kapjon az olvasó arról ki is vagyok valójában.
2002-ben végeztem a Mechatronikai szakközépiskolában technikusként ekkor már rendszeresen jártam mikrovezérlõ szakkörre, amit kedvenc tanárom és jó barátom Juhász Róbert tartott. Eleinte nem igazán láttam hasznát, hogy mi értelme van egy próbapanelen kapcsolók állásait olvasni és LED-eket villogtatni. De késõbb egy vendéglõben  megláttam egy forgó kijelzõt, és ez megváltoztatta a hozzáállásomat. Habzsoltam a mikrovezérlõkrõl szóló tudást azért, hogy megcsinálhassam magamnak. Olyannyira sikeres volt a dolog, hogy mikor egy másik iskolában szakdolgozatnak, ennek a kijelzõnek a bemutatását választottam, csak utolsónak engedtek vizsgázni, mondván, ha elsõnek megyek mögöttem mindenki megbukik.
Hát valahogy így kezdõdött a mikrovezérlõs pályafutásom, amiben nincs olyan feladat, amit ne lehetne megoldani. Az RF-ID beléptetõ rendszertõl az eredmény kijelzõn át a vonalkövetõ robotig. Mindenre jó csak érteni kell hozzá! A mechatronikai Szakközépiskola után még 2 szakmát szereztem, de végül elkapott a gépszíj és én is a Kandó Kálmán villamosmérnöki karra mentem. Barátaim rendszeresen felkeresnek mikrovezérlõs kérésekkel, kérdésekkel. Kinek ez kel kinek az, de az ember, ahol tud segít, és közben rengeteg új problémával találkozik, amit meg kell oldani, de hát nem ebbõl tanul az ember?

Varga László (Boci):

A nevem Varga László. Elektronikával elõször a Mechatronika Szakközépiskola és Gimnázium elsõ évfolyamán találkoztam. Korábban is érdeklõdtem ugyan az elektromos berendezések mûködési elve iránt, de mindig is túl bonyolultnak, terjedelmesnek, és kissé érthetetlennek találtam az ezen témával foglalkozó irodalmat. Középiskolai tanulmányaim során ez az érzés, csak erõsödött bennem - ezért úgy döntöttem, hogy további tanulmányaimat a szakmán kívül szeretném folytatni. Felvételiztem az ELTE magyar-történelem szakára, második helynek a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Fõiskolai Kart jelöltem meg, a biztonság kedvéért. Negyedéves végzõsként döntenem kellett, fõiskolára megyek, vagy inkább elõtte elvégzem az iskolánkban indított mechatronikai technikus szakot. Ekkor még nem tudtam, hogy döntésem mennyire fogja befolyásolni késõbbi életemet. Inkább dacból, mint józan mérlegelés útján a technikusi szak mellett döntöttem - középiskolában tanultam elektronikát, gépészetet, informatikát, szerettem volna, ha ennek papír formájában is van látszata. A technikusi szakon új pedagógus (Juhász Róbert) tanította az elektronikát, de nem fûztem vérmes reményeket ezen tantárgy órái iránt, rossz tapasztalataim miatt. Kellemesen csalódtam, az elsõ órák után, végre elkezdtem "érteni" az elektronikát, nem kellett többé magolni képleteket, definíciókat. Egy teljesen új világ nyílt ki elõttem. Itt ismerkedtem meg szakkör formájában a PIC mikrovezérlõkkel is. A programozás mindig is távol állt tõlem, túl bonyolultnak éreztem. A szakkörökön azonban megtanultam milyen nagy különbség van a "PC" és egy hardver programozása között. A technikusi vizsga letétele után az ELTE helyett a Kandót választottam, itt ismét egy kiváló oktató (Molnár Ferenc) tanította az elektronikát. Megszerzett tudásomat így sikerült gyarapítanom, elmélyítenem. Jelenleg negyedévesként kooperatívos képzésben veszek rész a Kandón.

"Azt értem, hogy villanymotor, de mi hajtja?!?"

Amihez értünk:

.